„Büszke vagyok a döntésemre.” Ez volt Berényi Nóri, az akkor még csak 23 éves egyetemista lány tételmondata. Ő és párja a várandósság alatt szakítottak, az apa ugyanis nem akart gyereket. Nóri tehát egyedül vágott neki az anyaságnak úgy, hogy visszaköltözött hajdani lányszobájába. De rosszul mondom, mert egyáltalán nem volt egyedül. Édesanyja minden pillanatban mellette állt, és rajta kívül is egy népes, szerető család, sok barát vette körül. A szülőszobában is anyukája és nagynénje segítette, a köldökzsinórt pedig Nóri vágta el. Ő volt az az anya, akit sosem láttam sírni, kétségbe esni, elképesztő belső erő sugárzott belőle, mert az első pillanattól tudta, élete legjobb döntését hozta meg azzal, hogy vállalta az egyedülálló anyaságot. Nézzétek Nóri történetét és szülését!

Jön a babaHadas Krisztatermészetes szülésLaraSOTE IIegyedülálló anyukafiatal anyafőiskolás